Vannak hétfők, amikor úgy érzed, hogy az élet csak annyit mond: „na, akkor most ugorjunk bele a dolgok közepébe”. A Subnautica erre azt feleli: rendben, de akkor tényleg. Az év első heteihez tökéletesen passzoló túlélőjáték, ahol új célok, új kihívások és új mélységek várnak – szó szerint. Egy idegen óceán bolygón ébredsz, a mentőkapszula recseg-ropog, a roncs lángol a horizonton, és az egyetlen dolog, ami közted és a víz alatti temetés között áll, az az oxigéncsíkod.
A Subnautica egy nyílt világú, víz alatti túlélőjáték, ahol egyedül te éled túl az Aurora nevű űrhajó lezuhanását a 4546B jelű óceánbolygón. A cél első ránézésre egyszerű: ne fulladj meg, ne egyenek meg, és próbáld megérteni, mi történt, miközben egyre mélyebbre merülsz. Első személyben játszol, minden merülésnél balanszíroznod kell az erőforrásgyűjtés, a bázisépítés, a történet előrehaladása és az oxigénpalackod maradék levegője között. A játéknak több módja van: a klasszikus Survival éhséggel-szomjúsággal, a lazább Freedom ezek nélkül, a Hardcore egyetlen élettel, illetve a Creative, ahol csak az építés és felfedezés marad.
Az első órák pont olyanok, mint egy új év első hete: kicsit elveszetten kapkodsz minden felé. A mentőkapszulában ott a Fabricator, egy mini-3D nyomtató, ami a tengervízből, halakból és fémhulladékból varázsol neked vizet, kaját, szerszámokat, később búvárruhát, járműveket és báziselemeket. Először csak egy úszópalackkal csalinkázol a felszín közelében, aztán jön a Sea Glide, a Seamoth mini-tengeralattjáró, később a gigantikus Cyclops és a mélyfúró Prawn Suit. Minden új eszköz egy kicsit lejjebb tolja a „komfortzóna” határát: ahová tegnap még eszedbe sem jutott lemerülni, oda ma simán lemész „csak megnézem, mi villog ott”.
A játék nagy trükkje, hogy az óceán egyszerre gyönyörű és félelmetes. A felszínközeli korallzátonyok, nappali színek és békés halrajok lazító hatásúak, aztán lassan jönnek a sötétebb biomi: gázömléses barlangok, izzó lávamezők, lebegő szigetek, lila gombákkal telepakolt mélyedések. És persze ott vannak a „nagyfiúk”: Reaper, Ghost és Sea Dragon Leviathanok, akik mellett hirtelen nagyon kicsinek érzed magad a kis Seamoth-odban. A Subnautica remekül használja a thalasszofóbiás érzést – azt az ösztönös feszengést, amikor a sötét mély alattad tátong, és nem tudod, mi van lent.
Túlélőrendszer szempontjából a játék nem annyira „kiüt”, inkább folyamatosan nyom alatt tart. Figyelned kell az oxigénre, az egészségedre, az éhségre-szomjúságra (ha nem Freedom módban játszol), a felszerelésed állapotára és a bázisod szerkezetére is – a mélység például simán összeroppantja az épületedet, ha nem erősíted meg rendesen. A halál itt nem látványos dráma, inkább frusztráló: elhagyod a holmid egy részét, és rájössz, hogy azért fulladtál meg, mert megint még „egy darab” érccel többet akartál felszedni, mielőtt visszaindulsz. Ismerős élethelyzet, csak itt oxigénnel van mérve.
Ami izgalmassá teszi Túlélő Hétfő-szempontból, az a történet és a felfedezés kapcsolata. Nem kapsz végigvezetett, marker-hegyes questlistát: rádióüzenetek, naplók, roncsdarabok, idegen építmények vezetnek egyre lejjebb a nyúl… akarom mondani, a mélytengeri üregbe. Ahogy összeáll, mi történt az Aurorával, miért omlott össze az egész bolygó ökoszisztémája, és mi az a furcsa fertőzés, amitől a lények zölden villognak, úgy válik a „csak túlélünk valahogy” játékmenetből egy valódi „kiúttervezés”. Nem csak tengődni akarsz – haza akarsz jutni.
Közben pedig Subnautica szépen, csendben AAA-s karriert futott be: 2018-as PC-s megjelenése óta „Overwhelmingly Positive” értékeléseket gyűjt Steamen, több százezer review mellett is 96–97% körüli játékos-pozitivitással, milliós eladásokkal PC-n és konzolokon, majd 2025-ben mobilra is megérkezett iOS-en és Androidon a Playdigious portjával. Szóval ha épp úton vagy, elvileg most már a buszon ülve is lehet mélyvízi egzisztenciális krízist kapni egy Reaper ordításától.
Az év első Túlélő Hétfői Subnautica-epizódja így már nem csak arról szólhat, hogy képes vagy-e oxigénnel zsonglőrködni egy idegen óceánban. Hanem arról is, hogy mennyire mersz lejjebb menni, amikor tudod, hogy valami nagy és ismeretlen vár a sötétben. Tökéletes metafora az új évre: az is egy új térkép, tele fehér foltokkal, néhány ismert veszéllyel, pár „leviathannal”, amiről még nem tudod, mikor bukkan elő. A kérdés csak az, hogy a felszín közelében maradsz-e, vagy bevállalod a mélyebb merülést – egy kicsit jobb felszereléssel, egy kicsit több oxigénnel, és remélhetőleg egy kicsit több tapasztalattal, mint tavaly.
Források
Marci
Te mit gondolsz erről? Oszd meg velünk.
Hozzászólások
Hozzászóláshoz vagy kommenteléshez jelentkezz be, vagy ha még nem vagy tagunk, regisztrálj.
Hírek
Ma olyan túlélő jön, ahol nem a bossfight öl meg először, hanem az, hogy elfelejtettél vacsorázni.
Ha most te is a “túlélés: taknyos nehézségen” tolod, akkor van egy játék, ahol a fertőzés nem kifogá ...
